Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyensúlyban az energiaáramlás

Jártak már úgy, hogy este későn alaposan  bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban?
De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat?
Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben,
az epeproblémákkal küszködők pedig  miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször?
A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.
A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periodikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje, így táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként "váltja egymást" a munkában, a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.
Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például: ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, MERT éppen pihen.
A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja. Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor az ÉLETERŐ áramlása maximális
 

1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben  a legalacsonyabb.
A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.
 
9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas. (Lép)

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes  folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.
 
17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal.     SEMMIVEL!!!    esetleg: kevés tiszta víz!
Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. ESETLEG, de inkább ne, a könnyű vacsorát!
 
19-21 óra között: (Szívburok) ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre.
Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a  legpihentetőbb  alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.
 
23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom. A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia az életerő(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti.
A keringés akadályoztatása betegséghez vezet!
Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.